HETI SZAKASZ JÚLIUS 16.-TÓL

HUKÁT

 

„Ez a Tóra törvénye, amit az Örökkévaló megparancsolt… Hozzanak neked egy teljesen vörös, hibátlan tehenet, amely még nem lett igába (fogva)… vezessék ki a táboron kivülre, és vágják le ott, s vegyen Eleázár, a pap ujjával a véréből, és hintsen a vérből hétszer a gyülekezés sátra elé. Égessék el előtte a tehenet, bőrét, húsát és a vérét az ürülékével együtt égessék el. Vegyen a pap cédrusfát, izsópot és karmazsint, s dobja be a tehén tüze közé. Ezután mossa meg ruháit a pap, fürössze meg testét, csak azután térhet vissza a táborba, ám estig tisztátalan marad. S aki elégeti azt, mossa meg ruháit, fürössze meg testét, azután visszatérhet a táborba, de tisztátalan marad estig. Egy tiszta férfi gyűjtse össze a tehén hamuját, helyezze el tiszta helyre a táboron kívül, hogy tisztító vízként szolgáljon az Izrael fiai számára. S aki összegyűjti a tehén hamuját, mossa meg ruháit, és tisztátalan marad estig… Aki megérint bármilyen holttestet, az legyen tisztátalan hét napig. Tisztálkodjon meg a harmadik napon, és a hetedik napon tiszta lesz… ha a tisztító vizet nem hintették rá, tisztátalan legyen” (Mózes IV. könyve, 19. fejezet 2-13. vers).

A soros heti szakaszunk elején olvasható előírás a legkevésbé érthető és legtitokzatosabb törvény a Tórában. Voltaképpen a Mózes III. könyve 12-15. fejezeteiben részletesen leírt tisztulási törvényekkel kapcsolatos rendelkezésről van szó. A különös parancsolatra a rabbik a legkülönfélébb magyarázatokkal kísérleteztek: Egyikük a növények szimbolikájára épít: a cédrus drága és értékes fa, keménysége miatt az építkezéseknél, így a jeruzsálemi Szentély építésénél is használták. A karmazsin a bíbortetűből kivont nedv, illetve az ezzel színezett növényi rost a legkeresettebb színező anyag, az izsóp pedig gyógyító és főként tisztító hatású volt. Tehát hitünkben szilárdak legyünk, emberileg hasznosak, és lelkileg tisztuljunk meg. Egy másik értelmezés szerint a cédrus büszkeségéből el kell jussunk az izsóp szerénységéig és gyógyító erejéig, valamint a karmazsin hasznosságáig. Van olyan vélemény is, hogy a háromféle dolog megfelel annak a háromezer embernek, akik az aranyborjú miatt elpusztultak, s hogy itt a megtisztulás törvénye egyfajta figyelmeztetés a nép számára.

A középkor legnagyobb zsidó gondolkodójának, Majmini Mózesnek (Maimonides, 1138–1204) a véleménye a legelfogadhatóbb a mai ember számára. Szerinte ugyanis a vörös tehén törvényével a Tóra egy korabeli pogány szertartást akart kiküszöbölni. Ezt a véleményt látszik alátámasztani a korabeli történeti háttér. Az Egyiptomból szabadult zsidó nép nyilván nehezen szabadult meg az egyiptomi vallás és kultúra hatása alól, ahol pedig az úgynevezett Ápisz-bika kultusz óriási jelentőséggel bírt. A bikakultusz erősen hatott az Egyiptomban raboskodó zsidó népre, ezt bizonyítja az aranyborjú-történet, amely valójában nem is borjúról, hanem az egyiptomi bikaisten felállításáról szól. (A Biblia csupán gúnyból nevezi azt borjúnak az Egyiptom-szerte különösen tisztelt Ápisz bikát.)

A vörös tehén törvényével kapcsolatos a Talmud egyik kiváló mesteréről, az időszámításunk első századában élt Johanán ben Zakájról szóló történet. A neves rabbi, aki mellesleg a híres javnei iskola alapítója volt, egyszer éppen tanítványaival ült együtt, amikor egy esszéus (a Holt-tengeri tekercsek közösségéhez tartozó személy) jelent meg nála. Gúnyosan megkérdezte a mestert, mi értelme van a vörös tehén törvényének, miért tesz tisztátalanná a halott, és miért tisztít meg a hamuval megszórt víz?

A rabbi visszavágott: „És annak mi az értelme, hogy ti füvekkel és ráolvasással gyógyítjátok a betegeket?”

Miután az esszéus megszégyenülve eltávozott, a tanítványok azt mondták mesterüknek: „Ezt az embert egy nádszállal ellökted, ám mit válaszolsz nekünk?” (Mivel a kérdés még megválaszolatlan maradt.)

Johanán rabbi ekkor így szólt: „Voltaképpen nem a halott tesz tisztátalanná, és nem a víz tisztít meg, hanem Isten törvényeket hozott, s ezek teszik tisztává az embert”.

RAJ TAMÁS

---