heti szakasz december 31.-én
MIKÉC
„Történt két év múltán, a fáraó álmot látott” (Mózes I. könyve, 41. fejezet 1. vers). Két esztendő telt el — a Biblia elbeszélése szerint — azután, hogy József a börtönben megfejtette a fősütő mester és a főpohárnok álmát, s hogy ígéretét vette ez utóbbinak, nem engedi tovább igaztalanul a tömlöcben tartani az álomfejtő héber rabszolgát, hanem szót emel érdekében a fáraó előtt. József kérése így hangzott: „Hanem emlékezz meg rólam, ha jó (sorod) lesz, kérlek, gyakorolj velem szeretetet, említs meg engem a fáraónál, hogy ki vezessen ebből a házból. Hiszen úgy raboltak el engem a héberek országából, és itt sem tettem semmit, hogy börtönbe vessenek engem” (uo., 40. fejezet 14-15. vers). Csakhogy amint a főpohárnok megszabadult fogságából, s mihelyt ismét a fáraó tisztje lehetett, — ahogy az lenni szokott — már nem törődött a héber rabszolga sorsával és a neki tett ígérettel. „A főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, és elfelejtette őt” (uo., 23. vers).
Ha e történet emberi oldalát (a főpohárnok feledékenységét) meg is értjük, joggal vethetjük fel a kérdést: Miért engedte meg Isten, hogy a „héber rabszolga” tovább raboskodjék, ahogyan azt soros heti szakaszunk elején olvassuk? Miért kellett Józsefnek még két esztendőn át a börtönben szenvednie? Miért volt ez fontos az ő számára? Mielőtt azonban kísérletet tennénk, hogy erre a tanulságában is súlyos kérdésre választ találjunk, nézzük meg, hogyan folytatódik heti szakaszunkban a történet, illetve miként fejti meg József a fáraó kettős álmát!
Amikor már (két év múlva) a varázslók és álomfejtők sem tudják (vagy nem merik?) megfejteni Egyiptom uralkodójának rejtélyes álmait, a főpohárnoknak végre eszébe jut a héber rab, aki annak idején olyan pontosan fejtette meg az ő és társa álmait. „A főpohárnok így szólt a fáraóhoz, mondván: vétkemre emlékezem ma. A fáraó megharagudott szolgáira, és a testőrparancsnok házának őrizetébe helyezett, engem és a fősütő mestert. Egy éjszaka álmot láttunk, én is, ő is, mindegyikünk az álma kulcsát látta meg. Ott volt velünk a testőrparancsnok ifjú héber rabszolgája, elmeséltük neki, és ő megfejtette álmainkat, mindenkinek álma szerint jövendölt. Minden úgy történt, ahogyan megfejtette nekünk, engem (a fáraó) visszahelyezett hivatalomba, a másikat pedig felakasztották” (uo., 41. fejezet 9-13. vers).
Ne csodálkozzunk azon, hogy a főpohárnok csak ekkor emlékezett meg ígéretéről, s ne tekintsük szavait egyfajta megbánásnak sem. Inkább joggal sejthetjük azt, hogy ebben az új helyzetben a királyi tisztségviselő némi előnyt, jutalmat remélt József személyének beajánlásáért… Mindenesetre, a sokat tapasztalt és sokat szenvedett fiatalember, az ekkor 30 éves József végre a király elé járult, és történelmi szerepet kapott. „Elküldött a fáraó, és hivatta Józsefet. Gyorsan kihozták a börtönből, megnyiratkozott, ruhát váltott, és bement a fáraóhoz” (uo., 14. vers). (A nyiratkozásra egyébként azért volt szükség, mert a fáraó és egész környezete kopaszra nyíratta fejét és szakállát, s mind parókát viseltek.) Ha magasabb szempontból vizsgáljuk a történetet, bízvást állíthatjuk, hogy minden, ami bibliai hősünkkel addig megesett, mintegy előkészület volt számára, erre a történelmi feladatra.
Figyeljük most meg, József álomfejtése szövegének mi áll a középpontjában, s hogy végül is kinek tulajdonítja a héber rabszolga álomfejtő tehetségét! „Így szólt József a fáraóhoz: A fáraó álma egy (és ugyanaz). Amit Isten cselekszik, (előre) közölte a fáraóval. A hét kövér tehén hét esztendőt (jelent), és a hét dús kalász ugyancsak hét esztendő: bizony, egy álom az. S a hét sovány és csúf tehén, amelyek utánuk jöttek föl, hét esztendőt (jelentenek), és a hét üres és a keleti széltől megperzselt kalász az éhség hét esztendeje lesz. Az a lényeg, amiről beszéltem: amit Isten cselekszik, megmutatta a fáraónak. Bizony, hét esztendő jön, nagy bőség (lesz) Egyiptom egész országában. Ám utána az éhség hét esztendeje támad, hogy elfelejtik az egész bőséget Egyiptom földjén, és fölemészti az éhség az országot. S nem lesz felismerhető a bőség az országban az utána (következő) éhség miatt, mert az nagyon súlyos (lesz). S ami a fáraó álmának kétszeres megismétlődését (illeti, ez azért történt így), mert bizonyos ez a dolog Istentől, és Isten siet azt végrehajtani” (uo., 25-31. vers).
Észrevehetjük, hogy József — fiatalkori álomlátásával ellentétben — ezúttal nem a saját személyét, hanem Istent emeli mondatai középpontjába. (Az Isten szó négyszer is előfordul rövid beszédében.) Az álomfejtő ifjú, egocentrikus érzésétől megszabadulva, többé nem hangsúlyozza saját személyét és tehetségét, sőt, inkább az isteni üzenet mögé rejti azt.
Nem véletlen, hogy József tanácsot is mer így adni a korlátlan hatalmú uralkodónak: bízza meg egyik tisztségviselőjét, és gyűjtsék össze az élelmet a bőség idején, hogy a hét szűk esztendőben elláthassa udvarát és népét. A fáraónak és tisztjeinek tetszését azonnal megnyerte József bölcs tanácsa. S az sem véletlen, hogy a fáraó épp őt tartja annak megvalósítására a legalkalmasabbnak: „Így szólt a fáraó szolgáihoz: Található-e (itt) olyan férfiú, akiben Isten szelleme (lakozik)? Józsefnek ezt mondta a fáraó: Miután Isten veled tudatta mindezt, nincs olyan értelmes és bölcs (ember köztünk), mint te” (uo., 38-39. vers). Láthatjuk ebből, hogy a fáraó tetszését minden bizonnyal József szerénysége is megnyerte. Sőt, azáltal, hogy az ifjú Istent állította mondanivalója középpontjába, még a fáraót is arra bírta, hogy (kétszer is) a Mindenható nevét emlegesse…
Mi történt volna, ha a főpohárnok nem feledkezik meg ígéretéről, hanem amint lehet, kiszabadítja a fiút? A fiatalember természetesen mindvégig hálás lett volna megmentőjének, aki feltehetőleg szolgái közé emelte volna őt. S ha végül mégis neki kellett volna megfejtenie a fáraó álmait, szavai másként csengtek volna a fáraó fülében. Úgy legfeljebb komoly jutalomra, esetleg előmenetelre számíthatott volna Egyiptom királya részéről, hiszen ebben az esetben börtönből való menekülését csupán emberi kapcsolatoknak és saját tehetségének köszönhette volna.
Józsefnek tehát szüksége volt arra a további két esztendőre, hogy a börtönben magára maradva ráébredjen arra, nem számíthat sem az emberek segítségére, sem csupán saját képességeire, hanem egyedül Istenben bízhat. Éppen ennek a kétéves további szenvedésnek, megpróbáltatásnak köszönhette végül, hogy a fáraó előtt új életérzésének adjon hangot, s hogy ezzel akarva-akaratlan megnyerje az uralkodó tetszését, s így az alkirályi címet.
RAJ TAMÁS
Got something to say?