SZÁGUNDELLI ÚJABB CSODÁI – BESZÉLGETÉS ERŐS FERENCCEL

SZOMBATON, FEBRUÁR 13-án 18:30-kor AGORA AKADÉMIAEross Ferenc1
 
SZÁGUNDELLI ÚJABB CSODÁI – BESZÉLGETÉS ERŐS FERENCCEL
 
Erős Ferenc pszichológussal, kutatóval beszélgetünk egy legalábbis kétarcú világról. Az elmúlt század második felének évtizedei néha roppant kedélyesnek tűnnek, tárgyi világuk valószínűtlenül groteszknek, kimeríthetetlen iróniaforrásnak látszik. Erős Ferenc használja is mindezt, de Szágundelli történetei jelzik azt is, hogy a derű korántsem volt felhőtlen, hogy ez ama fanyar humorral szemlélt történelem és családtörténet, élettörténet, amely tud arról, hogy a groteszk stílusjegyek épp annyira jellemzik a tragikus történeteket is, mint a komikusakat, illetve hogy a katasztrófa világa már nem annyira tragikus gyakran, mint amennyire groteszk. Elhallgatott, de azért pontosan ismert, gesztusokban élő katasztrófák helyszíne ez a valószínűtlenül ismerős világ, egy olyan ál-élettörténet, amelyben egy tágan értett generáció ismerhet magára, a fiatalabbak pedig az öregség küszöbére érkezett szüleikre. Múltunk mind össze van torlódva, ez közös bennünk.
 
Erős Ferenc 1946-ban született, szociálpszichológus. 1973 óta dolgozik az MTA Pszichológiai Kutató Intézetében, 2001 és 2009 között az Intézet tudományos igazgatóhelyettese, 2002 óta az MTA doktora. Fő kutatási területe a társadalmi identitás, az előítéletek és diszkrimináció. Több szakmai és közéleti folyóirat szerkesztőségének tagja, számos tanulmány és könyv szerzője, köztük a 2011-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű Szágundelli csodái címűnek. E mű folytatását jelentette meg nemrég a Mozgó Világban. Ízelítő a címadó írásból
 
A Bét Orim Agora Akadémiájának vendégével Vári György, író, újságíró beszélget.
BUTTON

No Replies to "SZÁGUNDELLI ÚJABB CSODÁI - BESZÉLGETÉS ERŐS FERENCCEL"


    Got something to say?

    Some html is OK