Heti Szakasz május 7.-től

AHARÉ MOT

Soros bibliai szakaszunkban a bűnbak szertartását olvashatjuk, amiből a nemzetközileg ismert bűnbak fogalma is ered: „Vessen sorsot Áron a két kecskebakra: az egyik sorsolást az Örökkévaló számára, a másikat Azazél részére. Mutassa be Áron azt a bakot, amelyre az Örökkévaló sorsvetése esett, és készítse el vétekáldozatnak. S az a kecskebak, amelyre Azazél sorsolása esett, álljon elevenen az Örökkévaló elé, hogy engesztelést szerezzenek vele, hogy elküldjék Azazélnek, a pusztába” (Mózes III. könyve, 16. fejezet 8-10. vers). A sorshúzás az egykori pusztai, majd a jeruzsálemi Szentély engesztelőnapi (jom kipuri) szertartásának része volt. (A Szentély pusztulása óta nem gyakoroljuk.) Egy ládába két kis, egyforma táblácskát helyeztek. Az egyikre ezt írták: „az Örökkévalónak”, a másikra „Azazélnek”, majd miután az egyik bakot előállították, kihúzták a rá vonatkozó táblát. Amelyik Azazélnek jutott, annak fejére ráolvasták a nép feltételezett bűneit. Ez lett a bűnbak, amelyet azután kiűztek a sivatagba, míg a másikat feláldozták.

Ez a különös szertartás az egyéni és a kollektív bűnök jelentőségére, illetve az azok alól nyerhető isteni engesztelésre hívta fel a nép figyelmét. Más kérdés, hogy a világtörténelem során gyakorta, sajnálatos módon épp a zsidóságot állították be (az antiszemita propagandisták) bűnbaknak, amely kultúrából ez az érdekes, a nép (és minden nép) számára engesztelést szerző szertartás származott. Ahogyan Jókai Mór írja Rab Ráby című regényében: „A bűnbak fogalmát a zsidóság találta ki, végül mégis ő lett a világ bűnbakja”…

Az ősi, ma már különösnek tetsző szertartással kapcsolatban azonban joggal vethetünk fel egy nem könnyen megválaszolható kérdést.  Ki vagy mi ez a bizonyos Azazél, s egyáltalán mi a bűnbak feláldozásának az értelme? Nahmanides (Mose ben Nahman Gerondi, 1194-1270) és számos modern bibliatudós úgy véli, hogy Azazél valamiféle pusztai démon lehetett, ez azonban a zsidó vallás álláspontja szerint tarthatatlan, mivel a Tóra és Mózes semmiképp nem hozott volna olyan törvényt, amely az efféle képzeteknek teret enged. Mások nyelvi alapon kísérelnek meg magyarázatot adni erre a különös névre. Az azazél szó gyöke ugyanis az ÁJIN-ZÁJIN-LAMED (arámi változata ALEF-ZÁJIN-LAMED), melynek jelentése „elmegy”, „elszakad”, „elválik”. A gyöknek szavunkban történt megkettőzése (szabályszerűen azalzél) pedig ennyit tesz: „véglegesen elválik”. Tehát a név valójában utalás volna a bűnöktől történő végleges szakítás szándékára. Mások egyszerűen pusztulásnak fordítják szavunkat, arra hivatkozva, hogy a bűnbakot kiűzték a sivatagba, ezzel voltaképpen visszavadították ősi állapotába. Az ókori görög fordítás, a Septuaginta így ülteti át: hena tó apopompaió (= „az egyik, amelyet el kell bocsátani”).

A sokoldalú középkori tudós, Ábrahám Ibn Ezra (1089-1167) magyarázata a leginkább figyelemre méltó. Ő így értelmezi a bűnbak történetét: vehajítá ben slosim vesalos, tavin (= „ha majd 33 éves leszel, megérted”). Ne higgyük azonban, hogy a tudós bibliakommentátor az életkortól tenné függővé a téma jobb megértését. Valójában a filozófiai műveltségű szerző itt egy rejtett utalást tesz (úgynevezett remezt alkalmaz): a fenti magyarázatában a ben szócskát igeként kell értelmeznünk: bán, vagyis „ha majd harminchárom (bibliai verssel) előre tekintsz, megérted”. Márpedig a fenti bibliai idézettől számított 33-ik bibliai mondatban a következőket olvashatjuk: „(Az áldozatbemutatás magyarázata), hogy ne mutassák be többé a kecskebakoknak áldozataikat, amelyek után ők paráználkodnak” (uo., 17. fejezet 7. vers).

Tudnunk kell, hogy a héber szeirim (= kecskebakok) szó a Bibliában nem feltétlenül valóságos állatokat, a Közel-Keleten oly gyakori kecskék hímjeit jelenti, hanem a termékenységi kultusz sajátos pogány isteneit is. Ezeken a sajátságos ókori keleti szertartásokon a résztvevők álarcot: kecskére, bikára, tehénre, kosra emlékeztető maskarát öltöttek, és kultikus célú szexuális együttlétekben vettek részt, a kultuszhelyek férfi és női prostituáltjai segítségével. S éppen ez volt az, amit a Tóra (a mózesi törvény) a legszigorúbban tiltani szándékozott. A tiltás azonban önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy elriasszák az embereket az erkölcstelen pogány ceremóniáktól. Ibn Ezra rejtett utalása szerint tehát éppen azért volt szükség a bűnbak szertartására, hogy a pogány áldozati rítustól távol tartsa a zsidó közösség tagjait. A középkor legnagyobb zsidó tudósa, Maimonides erről így vélekedik: „Ezáltal az isteni terv által a bálványkultusz megszűnt, és hitünk alapelve, Isten létezése és egysége szilárdan megerősödött. A megszokott kultikus formát (az állatáldozatok bemutatását) viszont nem távolították el, mert az csak összezavarta volna a nép gondolkodását”.

---