Heti Szakasz május 21.-től

EMOR

„Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz, és mondd meg nekik: Halott miatt ne váljék tisztátalanná népe között, kivéve, ha vérrokona ő, aki közel áll hozzá, anyja, apja, leánya és fivére miatt, valamint hajadon nővére miatt, aki még nem volt férfival, miattuk tisztátalanná válhat. Ne váljék tisztátalanná, mert főember ő a népe között, hogy magát ne tegye szentségtelenné. Ne készítsenek fejükön kopasz foltot, és ne borotválják le szakálluk szélét, s a testükön ne helyezzenek el bevágást. Szentek legyenek Istenük számára, és meg ne szentségtelenítsék Istenük nevét” (Mózes III. könyve, 21. fejezet 1-6. vers). E szavakkal, ezzel a paranccsal kezdődik soros heti szakaszunk. A Szentély fennállása idején a papoknak (a kohanitáknak, Áron főpap leszármazottainak), akik a Mindenható számára szóló áldozatot és szertartásokat bemutatták, minden tekintetben tökéleteseknek kellett mutatkozniuk. Ezért a testi hibás ember, sőt, aki például dadogott, vagy aki bármi módon kritikát vagy nevetséget kelthetett volna, nem szerepelhetett nyilvánosan, nehogy az Isten iránti tisztelet csorbuljon általa. A pap nem vehetett feleségül elvált asszonyt sem, nehogy a hajdani férj megjegyzést tehessen rá. S ezért nem érhetett idegen halotthoz, a főpap (héber szóval a kohén gadol) szolgálati ideje alatt még rokonai holttestéhez sem.

A jeles középkori spanyolországi zsidó tudós, Ábrahám Ibn Ezra (1093–1167),) bibliamagyarázata szerint ez és a korábbi heti szakasz szoros összefüggésben áll, mert korábban Mózes arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki igyekezzék az isteni szentség eszméjéhez közelíteni, ami után a papokat különös hangsúllyal kell a szentség törvényes gyakorlatára felszólítani. Elvégre ők a nép vezetői, neki példát kell mutatniuk mások számára, ezért aztán szigorúbb elbírálás alá esnek.

Obadja Szforno itáliai orvos és bibliakommentátor (1475-1550) arra hívja fel figyelmünket, hogy a rituális tisztasági törvényeknek a fő céljuk a disztinkcióra, a lelki és fizikai különbségtételre való nevelése a népnek, vagyis a megértés és a nevelés. Ezért szerepel itt ugyanaz a héber ige (ALEF-MEM-RÉS, jelentése: szól, mond) kétféle felszólító alakban:

1. EMOR (= szólj) — LEHAVIN (= hogy megértsék) és
2. VEAMARTÁ (= mondd meg) — LEHOROT (= hogy tanítsd meg őket).

És ezért szerepel itt, a bibliai versben a tiltás mellett egy előírás is ugyanarra a dologra vonatkozólag, hangsúlyozza Obadja Szforno. Fontos tehát, s ez mindmáig szóló tanulsággal bír, hogy az emberek és különösen a nép vezetői tegyenek különbséget a tiszta és a tisztátalan között, hogy példaként mutassák fel a lelki és fizikai tisztaság rangját, és tanítsák meg arra embertársaikat.

Az is jellemző, hogy a Biblia korában volt egy olyan kivételes eset is, amikor (a Talmud szerint) még akár a főpapnak is él kellett temetnie a halottat. Ez az úgynevezett (egyébként mindmáig érvényes) mét micva, vagyis az ismeretlen és temetetlen halott iránti vallási elkötelezettség. Ha ugyanis az ember — történetesen — egyedül vándorúton halad, vagy bármi más módon rábukkan egy eltemetetlen holttestre, köteles vele szemben megadni az utolsó végtisztességet, tehát illő módon (amennyire lehet, szertartásosan) elföldelnie, és sírhelyét megjelölnie. Ilyen esetben még a főpap is köteles volt eleget tennie ennek a másik vallási előírásnak…

---