Heti Szakasz május 28.-tól

B’HÁR
„Szólt az Örökkévaló Mózeshez a Szináj hegyén a következőképpen: Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek az országba, amelyet nektek adok, tartson az ország szombatot az Örökkévalónak. Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át metszd meg szőlődet, és gyűjtsd be termésedet, ám a hetedik esztendőben szombat, nyugalom legyen az ország számára, szombat az Örökkévalónak: meződet ne vesd be, és szőlődet ne metszd meg” (Mózes III. könyve, 25. fejezet 1-4. vers).

Miért köti a Szentírás soros heti szakaszunk elején a szombatév törvényét a Szináj hegyéhez, — veti fel a kérdést a legnépszerűbb zsidó bibliamagyarázó, RÁSI (Slomó Jichaki, 1040-1105) —, hiszen valamennyi tórai törvény onnan származik? Ha ez a parancsolat, — hangsúlyozza —, amely egyértelműen a később meghódított Szentföldhöz kötődik, a Szináj hegyénél került a zsidó nép birtokába, mennyivel inkább elmondható ugyanez a többi mózesi törvényről. És miért kellett a Tórának kiemelnie, hogy a szombatév „az Örökkévaló számára” szóló tiszteletadás szimbóluma legyen, akárcsak a szombatnap, ahogyan azt a Tízparancsolatban olvassuk? Az embernek ugyanis tudnia kell, hogy munkája eredményét, akárcsak a zsidó nép Izrael országát, végső soron a Mindenható Istennek köszönheti.

Ábrahám Ibn Ezra (középkori zsidó tudós és bibliamagyarázó, 1089-1167) arra hívja fel figyelmünket, hogy „a Tórában nincs időbeli sorrend. Ez a mostani fejezet voltaképpen sokkal korábban játszódik, mint Mózes III. könyvének korábbi részei, de azért került ide, mert e törvény megőrzése „a földön való megmaradás feltétele”. A következő heti szakasz a népnek Izrael országában való életét szabja meg, ezért előtte — mintegy előfeltételként — írja elő itt a Szentírás a szombatév parancsolatát.

Ebben az esztendőben a föld tulajdonosának és birtokának pihennie kellett, ám a földön magától termő gabonát, szőlőt, gyümölcsöt a szegények és nincstelenek leszedhették, s a gazdának meg kellett engedniük, hogy ők beléphessenek oda begyűjteni maguk számára a szükséges élelmet. Ezért aztán kétségtelen, hogy noha a szombatév célja elsősorban a termőföld megkímélése volt, ám az sem vitatható, hogy voltak e törvénynek szociális céljai is: egyrészt a tulajdonjog és a tulajdonvágy visszaszorítása, korlátozása, másrészt a szegényekről való gondoskodás vezethette a törvényhozót. A kor legnagyobb zsidó tudósa, Majmúni Mózes (Maimonides, 1138-1204) is kiemeli, hogy a Tóra a mezőgazdasági munkát és törvényeit mindig összekapcsolja az emberi könyörületesség gyakorlatával. Egy modern zsidó tanítómester, Ráv Koock (1868-1935) pedig hozzáteszi: Isten fontosnak tartotta, hogy a földet a szegények is magukénak érezzék, hogy ebben az esztendőben ők is örüljenek, és élvezzék a munka gyümölcsét. Így segítette elő a parancsolat a közösség (gazdagok és szegények) egybeforrasztását.

Jichak Arama, a zamorai (spanyolországi) rabbi főiskola vezetője szerint a szombat és a szombatév „világító gyertyák életünkben”. Ahogyan a szombat a napok között, úgy a szombatév az esztendők sorában megállásra és lelki-szellemi elmélyülésre tanítanak bennünket. Voltaképpen ezek a hatnapos és hatesztendős munka jutalmai és céljai is egyben. Az embernek élveznie kell munkája gyümölcsét, s azt szellemi célokkal felruháznia. Ez a hit első megnyilvánulása minden ember számára, s ez a rendszer igazolja számunkra a világ teremtett voltát.

A fentiekből látjuk, hogy a Tóra szinte minden parancsolatából, és még egy ilyen pusztán mezőgazdasági törvényből is milyen sok lelki-erkölcsi tanulságot vonhatunk le.

RAJ TAMÁS

 

---