HETI SZAKASZ AUGUSZTUS 27.-TÓL

ÉKEV

 

„Mert nemcsak kenyéren él az ember, hanem mindazon él az ember, amit az Örökkévaló szava létrehoz” (Mózes V. könyve, 8. fejezet 3. vers). Soros heti szakaszunk elején, Mózes beszédei közt olvassuk ezt a jól ismert tanítást. Bizonyságul a zsidó nép nagy tanítómestere a manna csodájára hivatkozik, ami életben tartotta a nagyszámú gyülekezetet a pusztai vándorlás negyven esztendeje alatt. „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Örökkévaló Istened e negyven esztendőn keresztül a sivatagban, hogy sanyargasson és ezzel próbára tegyen, hogy megtudja, mi van a szívedben, megőrzöd-e törvényeit, vagy sem?” (ugyanott, 2. vers).

           A manna története az egyik legismertebb elbeszélése a zsidó nép pusztai vándorlásának bibliai leírásai között. A hívő ember egyszerűen isteni csodaként ismeri és kezeli azt, a tudósok megkísérelnek racionális magyarázatot találni rá, ám ha reálisan vizsgáljuk, a kettő nem zárja ki egymást. Sőt, a csoda mindig akkor válik szemünkben igazán jelentős csodává, ha ésszerű magyarázatot találva felfedezzük benne az isteni gondviselés nagyszerűségét. Ebben az esetben a példa arra is rámutat, hogy az embernek a nehéz, pusztai körülmények között is meg kell találnia a túlélés esélyét, ami napjainkban, a környezetszennyezés világában különös jelentőséggel bírhat.

Az egyiptomi rabságból szabadult nép nem tudta, mi az a különös jelenség, amellyel találkozott, és azt mondogatták egymásnak: „Mi ez?” (a héber eredetiben: mán hu?). Ezért nevezték azt mánnak, vagyis mannának. „Izrael háza mánnak (mannának) nevezte azt, és olyan volt az, mint a koriander magja, fehér, íze pedig olyan, mint a mézes pogácsáé” (Mózes II. könyve, 16. fejezet 31. vers).

Mi is lehetett ez a különös, a Bibliában leírt jelenség, amely nem csupán egy alkalommal, hanem rendszeresen, negyven éven át biztosította a zsidó nép fennmaradását, túlélését a pusztaság közepette? A szakemberek úgy vélik, a manna voltaképpen egy növényen, a tamariszkusz bokron élő bogárféle (tudományos latin névvel trabutina mannipara) nőstényének apró tojásai, amelyek a sivatagban kora hajnalban jelennek meg, és a kis fehér golyócskák reggelig még fogyaszthatók, a tápértékük is elég magas, de nem egykönnyen tartósíthatók. Egyszóval a bibliai leírás ― úgy tetszik ― valóságon alapul! Persze, így is kész csoda, hogy ez a szűkös (napi egyszeri, kora hajnali) „étkezés” miként volt képes a nagyszámú népcsoport életét fenntartani oly hosszú időn át…

Mózes fent idézett beszédében ígéretet tesz arra, hogy a honfoglalás után eljut a nép a „tejjel-mézzel folyó országba+, ahol majd Isten áldását élvezhetik. Ha kitartanak hitük és Isten parancsolatai mellett, dús legelők, bőséges termés és sikeres harci események várnak rájuk. „Enni fogsz, jóllaksz, és áldani fogod Örökkévaló Istenedet a jó földért, amelyet neked adott” (Mózes V. könyve, 8. fejezet 10. vers). Mindebből jól érzékelhetjük, hogy a Biblia szelleme nem az aszketikus életmódot hirdeti, hanem arra törekszik, hogy a hívő jól érezze magát életében, és ennek alapján adjon hálát a Mindenhatónak.

Mózes egyúttal figyelmezteti is hallgatóit, nehogy elbízzák magukat, Sikereik láttán nem szabad arra gondolniuk, mintha saját maguknak köszönhetnék mindazt, amit elértek, hiszen mindaz csipán azért következhetett be, mert Isten ígéretet tett ősapáiknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja a Szentföldet. „Nehogy azt mondd szívedben: az én erőm és kezem hatalma szerezte számomra ezt a vagyont, hanem emlékezz meg Örökkévaló Istenedről, mert Ő az, aki erőt ad neked, hogy vagyont szerezz, hogy beteljesítse szövetségét, amiről megesküdött őseidnek” (Mózes V. könyve, 8. fejezet 17-18. vers).

Arra sem volt szabad gondolniuk, mintha ők maguk érdemelték volna ki Isten ajándékát, hiszen nem elsősorban a választott nép érdekében vezette be Isten Izraelt az Ígéret földjére, hanem az ott élt népeket bűneik, bálványimádásuk miatt száműzte onnan, s így tett eleget az ősapáknak adott ígéretének. „Nem igaz voltodért és nem egyenes szívedért érkezel, hogy elfoglald földjüket, hanem e népek gonoszságáért űzi el őket előled Örökkévaló Istened, azért, hogy beteljesítse szavát, amiről megesküdött az Örökkévaló őseidnek, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak” (ugyanott, 9. fejezet 5. vers).

A Szentírás szelleme minket is arra tanít: köszönjük meg Istennek az élet ajándékait, éljünk is velük, de ne bízzuk el magunkat, hanem tudjuk, egyedül Neki köszönhetjük az áldást, hiszen a hívő ember elsősorban „Isten szaván él”…

RAJ TAMÁS

---