Heti Szakasz szeptember 10.-től

SOFTIM

 

„Bírákat és rendőröket helyezz el minden városkapudba, amelyet az Örökkévaló Istened ad neked, törzseid szerint, s ítéljék meg a népet igazságos törvénykezéssel. El ne ferdítsd az ítéletet, ne légy tekintettel a személyre, és el ne fogadj megvesztegetést, mert a megvesztegetés elvakítja a bölcsek szemét és elferdíti az igazak szavát. Az igazságot, az igazságot kövesd, hogy élj, s hogy birtokold a földet, amelyet az Örökkévaló Istened ad neked” (Mózes V. könyve, 16. fejezet 1-3. vers). Ezzel a mindmáig nagy jelentőségű tanítással kezdődik soros heti szakaszunk.

Mózes rendelkezése alapján az ókori Izraelben mindenütt működtek bírák és a rendre őrködő felügyelők. Feladatukat nem főfoglalkozásként űzték, hanem a nép bizalma alapján működtek, ugyanis általuk demokratikusan választott személyek voltak. A bibliai szövegben a „helyezz el” kifejezés éppen arra utal, hogy ne származás alapján és ne (mint annak idején a legtöbb szakmát) családi örökségként vigyék tovább, hanem szabadon választott emberek legyenek. A „minden városkapudba” kifejezés pedig azt mutatja, hol folyt az ő tevékenységük. Az ókori Izraelben (de már a honfoglalás előtti Kánaánban is) minden város fallal volt körülvéve, és a heti piacot (hetenként kétszer: hétfőn és csütörtökön) a városkapu előtti téren tartották, hogy az idegeneket ne kelljen feltétlenül a falak közé engedni. A három személyből álló helyi bíróság tagjai (akik egyébként más polgári foglalkozással is rendelkeztek) ezeken a napokon — kora reggeltől délig — a kapuban ültek, s a felmerülő peres ügyekben, vitákban ítéletet hoztak.

„Ne légy tekintettel a személyre” — olvassuk idézetünkben. A most újra megjelent kétnyelvű teljes Biblia ezt így ülteti át: „ne ismerj tekintélyt”. A bibliai előírás arról szól, hogy a bírák ne legyenek részrehajlók, még akkor sem, ha ezzel a szegényebb, elesettebb peres fél segítségére lehetnének. A Talmud egyik mestere arra figyelmeztet, hogy „ne helyezd előbbre szánalomból a szegényt a gazdagnál, a gyengét az erősnél”. A zsidó vallásgyakorlat mégis úgy tartja, hogy először az árvák, majd az özvegyek ügyét kell előtérbe helyezni, s hogy a nők jogait előbb kell figyelembe venni a férfiak jogaival szemben (Sulhán Arukh IV. 15, 2). A szegények és a rászorultak (özvegyek, árvák, jövevények stb.) megsegítése egyébként is vallási kötelesség, és egyfajta igazságtétel, amelyet az idézetünkben kétszer egymás után szereplő héber szóval, a cedek, az „igazságosság” szavával illetnek.

A bibliai héber nyelvben két különféle szót ismerünk az igazságra. Az egyik a való igazság, az emet, a tények igazsága, amelyet isteni igazságnak is mondhatunk, hiszen egyedül Ő tudja, miért van így. A másik a cedek, régi magyar szóval az igazságosság, ahogyan erkölcsi törvényeink szerint élnünk és cselekednünk kell. Ez a földi igazság, mert az ember feladata a világ igazságtalanságainak rendbe tétele. Éppen ezért ez utóbbi szónak és a jótékonyság hagyományos héber szavának (cedaká) azonos a gyöke (C-D-Q), vagyis „igazságot tenni” saját világunkban.

„Az igazságot, az igazságot kövesd!” Miért szerepel azonban a fenti bibliai idézetben kétszer egymás után a cedek szó? A legtöbb bibliamagyarázó úgy véli, ez csupán egyfajta nyomatékosító formula, hogy a bíró a tiszta igazságot, csakis a teljes igazságot keresse. A sokoldalú középkori zsidó tudós, Ábrahám Ibn Ezra (1089-1167) szerint a kettős kifejezés arra szolgál, hogy a bíró mindig az igazságot tartsa szeme előtt, még akkor is, ha az történetesen a kárára volna. Obadja Szforno, itáliai orvos és bibliamagyarázó (1470–1550) viszont úgy véli, hogy az általunk idézett bibliai vers a városok polgáraihoz szól, tehát azokhoz, akik hajdan a bírákat megválasztották. Szerinte nem feltétlenül vagyonos vagy jó megjelenésű embereket, még csak nem is a legokosabbakat kell bírákul választani, hanem azokat, akiknek erős jellemük és nagy igazságérzetük van.

Akad, aki úgy véli, s jómagam leginkább ezt tudom elfogadni, hogy bibliai előírásunkban az első cedek szó a tárgyra (a bíráskodás céljára) vonatkozik, míg a második az igazság elérésének eszközét határozza meg. A bibliai zsidó jogrendszerben ugyanis nem volt megengedett törvénytelen eszközöket felhasználni a való vagy vélt igazság érdekében. Nem volt szabad zsarolni, nem lehetett vádalkut kötni, és természetesen tiltották a kínvallatást is.

„A cél szentesíti az eszközt” — hirdeti  a közismert szállóige, Loyolai Szent Ignác állítólagos kijelentésére hivatkozva. Ezzel szemben a zsidóság szerint a céloknak és az eszközöknek egymással mindig harmóniában kell maradniuk! Bibliai szövegünk fordítása tehát minden bizonnyal „az igazságot igazsággal kövesd”.

Raj Tamás

---