VAJÉRÁ

 

         Ábrahám történetét olvassuk tovább soros heti szakaszunkban. A bibliai rész a három angyal (isteni küldönc) megérkezésével kezdődik, akik megjövendölik az első ősapának fia születését. Ábrahám nem tudja, hogy a hozzá érkező idegenek Isten küldöttei, mégis nagy szeretettel, bőséges, mondhatni fejedelmi ebéddel fogadja őket. A heti szakasz elején a Mindenhatóval beszél Ábrahám, de a vendéglátás, az idegen vándorok befogadása számára oly fontos, hogy kedvükért még Istennel való beszédét is megszakítja. Erre hivatkozik a zsidó hagyomány, amikor az idegenek vendéglátását különösen fontos vallási kötelességnek, micvának tartja.

Miután az angyalok továbbállnak, Isten szükségesnek érzi, hogy Ábrahám előtt ne titkolja tervét: Szodoma és Gomorra várható elpusztítását. Ábrahám szeretné megmenteni a bűnös városok népét, ezért arra hivatkozik, hátha található ott ötven igaz, vajon megmenekülhet-e a nép az igazak kedvéért, vagy ők is elpusztulnának a gonoszokkal együtt? „Az egész világ bírája ne tegyen igazságot?” (Mózes I. könyve, 18. fejezet 23. vers) Végül Isten abba is beleegyezik, hogy akár tíz igaz ember kedvéért is megmeneküljön Szodoma népe.

A történet folytatásából kiderül, hogy csupán egyetelen igaz embert találnak Szodomában. A szörnyű katasztrófából így csupán Ábrahám unokaöccse, Lót és legszűkebb családja menekül meg. Sőt, Lót felesége is odavész, mivel a tiltás ellenére kíváncsian hátratekint, sóbálvánnyá válik.

A hetiszakaszban találjuk Izsák születésének, Izmael elűzésének és Izsák feláldozásának eseményeit is. Ez utóbbit tévesen nevezzük magyarul feláldozásnak, hiszen eredeti héber címe Akédat Jichak, vagyis „Izsaák megkötözése”, hiszen Ábrahám végül nem áldozta fel fiát, csupán az előkészükleteket tette meg, az áldozati oltárhoz kötözte őt. Sőt, mélyebb megfondolással azt kell mondanunk, Isten eleve sem szánta áldozatnak Izsákot!

A hagyományos zsidó bibliamagyarázatnak négy útja létezik, így szinte mminden bibliai verset négyféleképp lehet értelmezni. Ezt a négyféle írásmagyarázó módszert egy mozaikszóval így foglalják egybe: PaRDéSZ, amelynek héber betűi a magyarázó rendszerek kezdőbetűivel azonosak:

Psát — „egyszerű” magyarázat, mely szerint Izsák megkötözésének valóságos értelme, hogy elriassza olvasóit attól a rettenetes korabeli szokástól, hogy elsőszülött fiúgyermekeiket feláldozzák isteneiknek. (A kánaáni és föníciai népek abban a korban így tettek, ami az izraeli törzsek szemében, érthető módon, szörnyű bűnnek számított.)

Remez — „utaló”, allegorikus magyarázat, mely szerint Izsák megkötözése mintegy előképe Izrael népe viszontagságos, áldozati szerepére a népek sorában. Főként a középkori zsidó filozófusok értelmezték így a bibliai történetet.

Drás — „prédikációs”, tanító jellegű magyarázat, hiszen Ábrahám próbatétele az ő feltétel nélküli istenhitét bizonyítja, ami példamutató lehet minden hívő számára. Az ősapa töretlen hitét szokták igazolni azzal az igével, amelyet a Szentírás használ: „felkelt Ábrahám kora reggel” (Mózes I. könyve, 22. fejezet 3. vrs), tehát nem késlekedett teljesíteni a számára oly fájdalmas isteni parancsot.

Szod — „titok”, a misztikus értelmezés. Ez a kabbala útja. S ha úgy vesszük, azt is mondhatjuk, Isten egyáltalán nem akarta, hogy Ábrahám feláldozza fiát, hiszen a történet valójában erről is szól. Sőt, éppenséggel azt várta volna el, hogy az első ősapa vitatkozzék vele, ahogyan azt korábban Szodoma és Gomorra megmentése érdekében meg is tette. Ábrahám azonban — nyilván kétségbeesett szívvel — gondolkodás nélkül teljesítette volna a Mindenható szavát.

Hozzátehetjük: Istennek ez annyira nem tetszett, hogy végül utolsó percben csak angyala révén (és nem személyesen) állította meg Ábrahám lesújtani kész kezét. Ezzel az isteni elégedetlenséggel indokolhatjuk azt is, hogy a továbbiakban a Mindenható — a Biblia tanúsága szerint — nem is szólította meg többé Ábrahámot…

Raj Tamás

---