heti szakasz január 14.-én

VAJHÍ

 

Soros heti szakaszunk az idős Jákob ősapa (másik nevén Izrael) betegségével kezdődik, aki halála előtt egybehívja fiait, hogy elbúcsúzzon tőlük, s hogy megáldja őket. A tizenkét fivér ekkor már nagy családdal rendelkező felnőtt férfi, a későbbi zsidó nép törzseinek őse, így az áldás szavai mintegy megelőlegezik a törzsek későbbi sorsát, küzdelmeit és reményeit. Jákob áldása a legtöbb törzsi jelképet (többnyire állat- és növényszimbólumokat) is magába foglalja.

A törzsek nevei és szimbólumai:

• Ruben — felkelő nap,
• Simon — pajzs és dárda,
• Lévi — vizes korsó,
• Juda — oroszlán,
• Zebulon — hajó,
• Jiszakhár — szamár,
• Dán — kígyó,
• Gád — sátortábor,
• Asér — búzakalász vagy kenyér,
• Naftáli —szarvas,
• József (Efrájim és Menáse) — szőlő és pálmafa,
• Benjámin — farkas.

Érdekes kérdés, hogy a tizenkét fiú közül végül ki nyerte el az elsőszülöttség jogát. Jákob, aki már fiatal korában is (Ézsau testvérével történt rivalizálása miatt) e kérdés jegyében indult útjára, a született előjog rendjének megváltoztatását mintegy átörökítette fiainak. Eleinte (a korabeli szokásokkal ellentétben) kedvenc felesége, Ráhel első gyermekét, Józsefet szánta elsőszülöttjéül, ezért vette meg számára a csíkos köntöst, ami a testvérek irigységét felkeltette. Ez az elképzelés ugyan nem valósult meg, Józsefet az ősapa később mégis előnybe helyezte, amikor két unokáját, Efrájimot és Menásét saját gyermekeivé (törzsfőkké) léptette elő. A valódi elsőszülöttet, Rubent, botlása miatt kizárta jogaiból, akárcsak Simont és Lévit, akik bosszút álltak húguk, Dina meggyalázása miatt. Így végül a negyed-szülött Juda nyerte el apjától az elsőszülöttség jogát, akitől a ma élő zsidóság jó része származik, s akinek nevéből származik az általunk használt „zsidó” szó is.

A bibliamagyarázó zsidó legenda, a midrás egy kedves történettel egészíti ki Jákob végső búcsújának történetét, s úgy véli, az ősapa fiai mondták el először a későbbi mózesi főimádság, a „Halljad Izrael” (a SMÁ JISZRAÉL) jól ismert szavait. A midrás szerint Jákob, halála előtt arra is kíváncsi volt, hogy ott Egyiptomban, idegen földön, ahol egyikük, József alkirály lett, s a többiek is eleinte magas tisztséget kaptak, vajon kitartanak-e majd zsidó hitük mellett. Ezért aztán megkérdezte őket:

– Követni fogjátok apátok hitét? Megőrzitek majd nyelvünket és hagyományainkat? Továbbra is egyetlen Istent tiszteltek majd, és nem borultok le az idegen bálványok előtt?

S a legenda szerint a fiúk, beleértve Józsefet is, egyöntetűen így válaszoltak (az ősi ima szavaival):

– „Halljad Izrael (apánk)! Az Örökkévaló a mi Istenünk (nemcsak a tied), az Örökkévaló egyetlenegy!”

A Talmud még egy másik, érdekes esetről is beszámol. A Talmud tudósai egyszer nagy lakomát rendeztek, ahol — talán a hangulat megőrzése kedvéért — az egyik mester meglepő kijelentést tett:Figyeljetek ide! A Biblia szerint Jákob ősapánk valójában nem halt meg!

– Hogy mondhatsz ilyet? — hördültek fel a többiek.      — Jóllehet, a „meghalt” szó valóban nem szerepel a Szentírásban, de azt olvashatjuk benne, hogy „bebalzsamozták”, hogy „elkísérték” a sírhoz (a Makhpéla barlanghoz), és hogy „eltemették”! Hogy mondhatsz hát ilyet?

– Pedig ez így van, — felelte ő —, mert amíg az utódai élnek, amíg emlékeznek rá, mindaddig ő is életben marad…

RAJ TAMÁS

---