heti szakasz január 7.-én
VAJIGÁS
„Juda előrelépett, és így szólt: Mit is mondhatnánk az én uramnak? Mit is szóljunk, mivel igazoljuk magunkat? Isten büntetése utolérte szolgáidat. Bizony, mi (mostantól) uram szolgái lettünk, mindannyian, akik kezében a serleget megtalálták. Ő (József) pedig így szólt: Távol legyen tőlem, hogy ezt cselekedjem, hanem akinek a kezében megtalálták a serleget, az legyen a szolgám, ti pedig békességgel térjetek vissza atyátokhoz” (Mózes I. könyve, 44. fejezet 16-17. vers). József és testvérei jól ismert történetének egyik legizgalmasabb jelenete ez, amellyel soros heti szakaszunk kezdődik, amikor József testvérei vádlottakként jelennek meg a nagyhatalmú alkirály előtt, akiben ők persze nem ismerték fel testvérüket. József szándékosan helyezte el Benjámin zsákjában ezüst serlegét, mintha csak 
el akarták volna lopni vendéglátójuk tulajdonát. Az alkirály valós szándéka, hogy magánál tartsa édestestvérét, a „bűnösnek” talált Benjámint, és mellesleg így teszi próbára fivéreit, akikben korábban csalódnia kellett. Ekkor azonban a fiúért édesapjuk előtt kezességet vállalt idősebb testvér, Juda, megkísérli a lehetetlent, szót emel a hatalmas alkirály előtt.
Érdekes, hogy Juda beszéde előtt a zsidó hagyomány, mint említettük, megszakítja a szöveg folyamatosságát, és itt egy új, a mostani heti szakasz kezdődik. A váltás azonban érthető, hiszen ez a mindössze 17 mondatból álló beszéd döntötte el a testvérek (és általuk az egész zsidó nép) további sorsát:
„Ekkor előrelépett Juda, és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd szólhasson szolgád egy szót uram fülébe, s hogy haragod fel ne gerjedjen szolgád ellen, hiszen te olyan vagy, mint a fáraó. (Korábban) az én uram kérdezte szolgáitól, mondván: Van-e atyátok, vagy testvéretek? Akkor mi azt feleltük uramnak: Van egy idős atyánk, és egy kései gyermeke, ennek bátyja meghalt, és egyedül ő maradt számára anyjuktól, és atyja (nagyon) szereti őt. Te azt mondtad szolgáidnak: Hozzátok őt ide, hogy megnézhessem. Mi azt mondtuk uramnak: Nem hagyhatja el atyját az a fiú, mert ha elhagyná, ő meghalna. Te azonban azt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb fivéretek nem jön veletek, elém se kerüljetek többé. S amikor felmentünk a te szolgádhoz, atyámhoz, tudtára adtuk uram szavait; Atyánk (a következő szűkös esztendőben) azt mondta: térjetek vissza, és vegyetek egy kevés élelmet, mi megmondtuk: Nem mehetünk oda legkisebb testvérünk nélkül, mert nem kerülhetünk annak a férfinak a szeme elé, ha legkisebb öcsénk nincs velünk. Ezt mondta nekünk, szolgáidnak az én atyám: Tudjátok, hogy a feleségem csak két fiút szült nekem. Az egyik eltávozott tőlem, és úgy gondolom, fenevad szaggatta szét, mert attól fogva nem láttam őt. Ha ezt is elviszitek a szemem elől, és veszedelem érné, akkor ősz fejemet keserűséggel bocsátanátok le a sírba. Ha most, visszatérnénk szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lenne velünk, mivel az ő lelke ennek (a fiúnak a) lelkéhez van kötve, ha meglátná, hogy az ifjú nincs velünk, meghalna, s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, atyánknak ősz fejét bánattal bocsátanák a sírba. Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezességet vállalt, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, életem végéig bűnös legyek atyám előtt. Hadd maradjon (tehát) itt a te szolgád, e gyermek helyett, az én uram szolgájául, a gyermek pedig hadd menjen fel testvéreivel (együtt). Mert hogyan is mehetnék atyámhoz, ha e gyermek nem lenne velem, hogyan is láthatnám azt a nyomorúságot, amely (akkor) utolérné atyámat?” (uo., 18-34. vers).
Figyeljük meg, a fenti beszédben két nagyon fontos kulcsszót találunk. Ezek („szolga”, héberül eved és „atya”, áv) jelzik a beszéd következményének alternatíváját, a két lehetséges fejleményt: József testvérei vagy szolgák lesznek Egyiptomban, vagy visszatérhetnek apjukhoz. Ha a behaviour tudományok egyik módszerével, tartalomelemzéssel vizsgáljuk ezt a két szót, azt látjuk, hogy ezek szinte párhuzamosan futnak a szövegben, a „szolga” 13-szor, az „atya” pedig 14-szer szerepel benne úgy, hogy mindvégig a „szolga” vezet, és csak a beszéd legvégén, az utolsó szóval dől el az arány ez utóbbi javára!
Ezután joggal vethetjük fel a kérdést: Mivel győzte meg ez a beszéd Józsefet? Miért sírta el magát a végén, és miért volt kénytelen így szólni: „Én vagyok József, a testvéretek”? A válasz kézenfekvő: Az alkirály a következő alternatívában gondolkodott:
- Ha a testvérek ezúttal nem úgy tesznek, mint ahogyan hajdan vele bántak, hanem teljes mellszélességgel kiállnak öccsük mellett, ha megvédik Benjámint, akkor megbocsát nekik.
- Ha viszont nem ezt teszik, akkor maga mellett tartja kisöccsét, a többieket pedig útjukra engedi.
Csak éppen egyetlen körülménnyel nem számolt József: Mi lesz idős édesapjukkal, ha a fivérek a szeretett nő egyetlen megmaradt gyermeke, Benjámin nélkül térnének vissza. E feledékenység és a beszédnek az édesapára való kiélezettsége miatt hatódott meg József olyannyira, hogy minden jelenlevőt kiküldve a teremből, sírásban tört ki, és felfedte önmagát.
RAJ TAMÁS
Got something to say?