Rabbink kommentarja a heti szakaszhoz

Ne féljetek: egy új magyar zsidóság felé

Mózes az új nemzedéknek újra elmeséli a kémek történetét, mielőtt elindulnak saját életük nagy feladatára. A múltról azért esik szó, hogy megszabaduljanak tőle. Ne féljetek – hangzik el sokszor a hetiszakaszban. A magyar zsidóság szintén ehhez a fordulóponthoz érkezett.

Mózes belefog hosszú búcsúbeszédébe Izráel új nemzedéke előtt, amikor a pusztai vándorlás korszaka lezárul, és megkezdődik a hosszú hazatérés az ősöknek már régen és sokszor megígért földre. A rabszolgaság és a pusztai bolyongás ideje után a megérkezés periódusa.

Két különösen fontos történetet idéz föl a távozó korszaknak az élettől búcsúzó vezetője, az egyik a kémek bukásáé, akik azt hozták hírül, hogy a Kánaán lakói legyőzhetetlenek és hiába mondta nekik Mózes, hogy az Örökkévaló eddig is gyermekeként gondoskodott róluk, nem „hittek” , nem bíztak Istenben.

A rabszolgaság nemzedékének nem volt elég az Örökkévaló gondoskodásának megtapasztalása kései éveikben. Túl erős volt a konstans félelem és kiszolgáltatottság tapasztalata, úgy tűnt, hogy már semmilyen isteni gyengédség nem írhatta felül, a válsághelyzetekben mindig a félelem bizonyult erősebbnek. Aki fél, képtelen bízni, vagyis képtelen a hitre, hiába tanúja az Örökkévaló csodáinak. Az, aki ezt tanulta meg korán, már képtelen lehet nagy nehézségeket és szörnyű kudarcok lehetőségét magára venni, vagyis felelősséget vállalni, vagyis kockázatot. Örökre áldozatnak fogja tudni magát, aki semmit sem tehet és éppen ezért semmi sem kérhető számon rajta.

A magyar zsidók múltja, családtörténete rémes, sokszorta szörnyűbb mint az egyiptomi nemzedéké volt. Minden egyes zsidó családtörténetben eleven eleven emlék még a történetelem legszisztematikusabb, a teljes megsemmisítés céljával folyó tömeggyilkossága, mindenki, akinek vannak zsidó felmenői, valószínűtlen véletlenek tömegének köszönheti, hogy megszülethetett.

Ugyanakkor a magyar zsidók többsége aktuálisan jobbára inkább nem áldozat. Jellemzően középosztályos, anyagi biztonságban élő, nagyvárosi, mobilis népesség vagyunk, nem mindenki, korántsem, de aránylag sokan. És ez azt jelenti, hogy az irtózatos családtörténetek nyomásával dacolva, 78 évvel 1944 után meg kell próbálnunk nem csak áldozatként tekinteni magunkra, látni, hogy hatalmas lehetőségek vannak előttünk nagyon nehéz idők küszöbén, éppen úgy, mint a Mózes előtt egykor megálló új nemzedéknek a Tóra ötödik könyvének kezdetén. Van valamennyi módunk önálló, önfenntartó és mások számára is némi segítséget, biztonságot nyújtó közösségeket építeni, eljött az idő, bő harminc évvel a rendszerváltás után, hogy meg is kíséreljük most, amikor a legnagyobb szükség volna éppen ilyen közösségekre.

Bátorításul beszámol róla még Mózes, hogyan győzték le nemrég Ógot, Básán királyát, az óriások leszármazottját és részletezi rendkívüli méreteit, szakítva a Tóra szűkszavú stílusával. Óriásokkal, súlyos és mély válságokkal kell majd talán szembenéznünk a ránk váró években, de ahogy Mózes és nyomában a próféták többször tanácsolták, ne féljetek. Most jött a szükség és most jött el az esély.

Jó szombatot.

---