Rabbink kommentarja a heti szakaszhoz

Petőfi Sándor a Tórában

„Rabok legyünk vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!” – áll a leghíresebb magyar vers legtrükkösebb verssorában. Mert nem csak arról van szó, hogy a kérdés retorikai, hiszen ez a vers valójában az őt hallgató tömeget egyesítő szónoklat. Mindenki ugyanara az oldalra áll, mert nincs ember, aki a rabság mellett döntene. Hanem arról is, hogy még elvileg sem lehetséges a rabságot választani: aki választ, bármit, aki maga dönt a sorsáról, az máris szabad. Valami hasonlóról beszél Mózes is hosszú búcsúmonológja mostani részében, arról, hogy épp a szabadságunk az, amiről nem tudunk lemondani, amiről nem rendelkezhetünk szabadon. 

Mózes már arra koncentrál, azt emeli ki, amire majd a letelepedés után kell figyelnie a zsidóknak, például a gazdasági ügyleteikre. Így például az adósságok elengedésére és ezen belül az „adósrabszolgák” felszabadítására. Azokat, akik kénytelenek önmagukat eladni rabszolgának, legkésőbb szolgaságuk hetedik évében, el kell engedni. Aki ilyenkor azt mondja, hogy inkább tovább szolgálna, azt meg kell jelölni és utána örökké szolga lesz már, legalábbis így tűnik, ha figyelmetlenül olvassuk a szöveget. De a sokat idézett kommentátor, Rási figyelmeztet, hogy ez nincs így, hiszen az ebben a hetiszakaszban is emlegetett jobel (magyarul: a jubileum) évében minden adósság eltöröltetik és mindenkinek szabaddá kell lennie: nincsen örökös szolgaság, még külön kérésre sem. A szabadság nem eladó, mert nem a miénk, hanem Istené, aki szabadnak teremtett minket – ebben a Tóra nem alkuszik. 

De akkor miért áll ott a szövegben, hogy „örökre”? Rási unokája, Rabbi Smuél ben Méir – a Rásbám – szerint, aki szintén kommentátor volt (egyes zsidó családok ismert szokása, hogy semmit nem tudnak kommentár nélkül hagyni), azért áll ott, mert ez volna az igazságos büntetés azok számára, akik képesek lennének saját szabadságukról lemondani, önként alávetni magukat bármilyen elnyomásnak. Ezt az ítéletet ki kell szabni, ez történik a mostani hetiszakaszban, de nem szabad végrehajtani. Örök szolgaságra kell ítélni azokat, akik hajlandók lennének örökre szolgának menni, aztán a jubileumi évben fel kell szabadítani őket. Mert a szabadság nem valamiféle tulajdontárgyunk, amelyen túl tudunk adni, hanem mindig fennálló esély számunkra: bárki bármikor szabaddá lehet. Isten nem hajtja végre saját igazságos büntetését, mert az ember szabadságát nem csak az ember, de maga Isten sem vetheti el végleg: nem mondhat le saját teremtése lényegéről: az elengedés, a bocsánat, a szabadság lényege a mindig fennálló remény. Ezt tanulta lassan lezáruló, hosszú élete során Mózes Istentől.

Jó szombatot! 

---