בְּשַׁלַּ֣ח
Smot-Mózes II. könyveBesáláh 13,17–17,16
Szétnyílik a tenger:
az éneklésben születő szabadság és a világ újrateremtése
Amikor a tenger vize visszahúzódik, hogy átengedje Izrael népét, a teremtés munkája ismétlődik meg: a vizek visszahúzódása, amely teret enged a szárazföldnek, nekünk. A fizikai világ születését most a szociális világé követi, egy közösség születése. Az újszülött Izrael pedig nem csak felsír, hanem rögtön énekel, ahogy levegő kerül a tüdejébe.
A föld, mint tudjuk, puszta és kietlen volt és sötétség volt a mélység színe fölött; Isten szelleme pedig a vizek fölött lebegett, hogy aztán megszülessen a fény, és váltakozva uralkodjon a sötéttel, a vizek összegyűljenek tengerekké és utat engedjenek a szárazföldi életne Isten mindennek kimérte a helyét a világon.
Amikor Izrael menekülő rabszolganépe a Sás-tenger partjához érkezett, felhők révén választotta el Egyiptom seregét Izrael táborától az éjszakai sötétségben. Újra a teremtő elválasztások előtt vagyunk, a sötétség uralma alatt és Isten szelleme lebeg a Sás-tenger végtelen vizei felett. Amikor a tenger hullámai falakként magasodnak fel, újra megtörténik a teremtés. A menekülő rabszolgák belelépnek a vízbe, ráhagyatkoznak Isten ígéretére, együtt tapasztalják meg a gondoskodását: ez a sokkoló és felemelő tapasztalat az első szabadságélményük, ez a csoda teszi őket néppé. Az első nagy, közös szabadságtapasztalat révén új teremtés zajlik le, nem fizikai hanem szociális teremtés. Egy közösség, egy új nép születése. Amikor emberek egymásra utalt csoportja valódi közösséggé válik, tehát a szociális világok születése a fizikai világ megteremtésével egyenértékű csoda a Tóra szerint, figyelmeztet a világ elsőként felavatott ortodox rabbinője, Sarah Hurwitz a hetiszakaszról szólva.
Izrael közössége a szabadság, a megszabadulás élményében formálódik meg, akkor, amikor végleg megszabadulnak Egyiptom szorításából. És a szabadság első sóhaja, első hangja rögtön zenéként szólal meg, a Tenger Énekeként, a Tóra arról számol be, hogy a népnek, amelynek a szabadság volt a szülőanyja, első szava énekszóvá válik, Isten magasztalásává.
Isten szóval teremtette meg a világot, Izrael közössége viszont énekelve teremtette meg – Isten segítségével – önmagát: „akkor énekelte Mózes és Izrael gyermekei ezt az éneket az Örökkévalónak”.
A közösség anyja a szabadság és a szabadság valódi hangja a zene, az ének, megtapasztalta ezt mindenki, aki énekelt már egyedül vagy pláne másokkal együtt igazán felszabadultan. Beszélni lehet a szorongás béklyóiban, félve, igazán énekelni nem.
A világ fizikailag megvan, áll, Isten létrehozta. A szociális világokat nekünk kell megalkotnunk benne.
Jó szombatot,
Gyuri
A hetiszakaszt elolvashatod:
Héberül Magyarul
