„De még akkor is, mikor ellenségeik országában lesznek, nem vetem és nem utálom meg őket”. (Mózes III. könyve, 26, 44)

Egy 3. könyv utolsó hetiszakaszában, emlékeztetőül, elmondja még egyszer Isten, hogy legyünk hűek a szövetséghez, amelyet a Kőtáblák átadásakor kötöttünk vele, hogy ne felejtsük el.

Aki mégis elfelejti, mert úgy tudja, semmi sem nagyobb és fontosabb nála, az tönkreteszi maga körül, a Föld kiveti magából. Ha Izrael népe nem teljesíti be küldetését, hogy „a népek fénye” legyen, akkor száműzött lesz, otthontalanná válik a világban, mert valódi otthona épp ez az ígéret, az Istennel kötött szövetség, Ez, bár így szokás érteni, valójában nem fenyegetőzés, csak tájékoztatás. Aki tönkreteszi maga körül a világot, egy tönkrement világban lesz kénytelen élni.

„De még akkor is, mikor lesznek ellenségeik országában, nem vetem és nem utálom meg őket.” Mi talán nem tartjuk meg a neki tett ígéretünket, Ő azonban megtartja azt, amit nekünk ígért. Mert ez a szövetség, felőle nézve, felbonthatatlan.

A Talmud, azon belül az Atyák tanításainak traktátusa szerint csak az a szerelem állandó, örök, amely nem függ semmitől, amelyről nem mondható pontosan meg, mihez vonzódik, amely nem elemezhető, olyan, amilyen a Talmud szerint Dávid és Jonatán szerelme volt. Amiről tudod, hogy vonzó a másikban, megváltozhat, elmúlhat, ahogy megváltozhatnak a Te igényeid is. Ami túl van mindazon, ami a másikban vonzó, az a másik maga, Ő maga, ami azonos, bár azonosíthatatlan marad benne 20 és 60 évesen is. Többek között kettőtök közös története, ami mással már nem lesz többé végigélhető. Isten sem tud újra épp velünk együttélni, hiába vételen Ő az időben, mi nem vagyunk azok. Mi tettük lehetővé Isten számára, hogy legyen története.

A szeretet feltétlensége tulajdonképpen maga a szeretet, az a szövetség, amelyik túl van mindenféle megállapodáson. Annak a bizonyossága, hogy „még akkor is”, „nem vetem meg és nem utálom őt”. Ez az, amit az érzelmi sérült önzés keres kétségbeesve Szabó Lőrinc versében: semmiért egészen. A szerelem kivételes pillanatainak az intenzitásában ott van néha, sokan a gyerekeinkhez fűződő viszonyunkban ismerjük meg, de mindenkihez eljut néha Isten szeretetének visszfénye: a kötődés, amely nem függ semmitől, tehát halhatatlan.

Az teszi lehetővé, hogy van valami, ami mindannyiunkban isteni és nem teljesen tönkretehető: a reggeli imában, amit már egyszer idéztem: Istenem, a lélek, amelyet belém helyeztél, tiszta – mondjuk el ébredés után. Ez a lélekrész az oka, hogy nincs teljesen és végérvényesen elrontott élet. Hogy mindannyiunk számára van „még akkor is”.

Mindezt a döntéseink következményeiről szóló hetiszakaszból tanulhatjuk, amelynek első szava az, hogy „ha. Mert Isten feltétlen szeretete nem biankó csekk. A dolgokat és életeket tönkre lehet tenni. A Teremtés és benne az, amit okozunk, folytonos is és körül minden reggel újra is kezdődik, amikor emlékeztetjük rá magunkat, hogy a lélek, amelyet belénk helyezett Ő, tiszta. Továbbra is.