Home 2

צַ֤ו

Vájikrá – Mózes III. könyve: Cáv 6–8,36

Lehet-e rosszul szeretni Istent?

A gyerekeinket akkor szeretjük rosszul, ha a saját vágyaink beteljesülésének reményét szeretjük bennük, a barátainkat akkor, ha azt akarjuk, hogy hazudjanak nekünk arról, milyenek vagyunk, és Istent is akkor szeretjük rosszul, ha az önmagunkkal való szembenézés helyett „találjuk meg” hirtelen.

Áron fiai, Nádáb és Ávihu a hetiszakasz elején úgy döntenek, hogy ők jobban tudják, mi kell Istennek, mint Ő maga „és idegen tüzet vittek az Örökkévaló színe elé, amilyet nem parancsolt nekik” és a felcsapó tűz meggyilkolta őket.

De miért, mi volt ezeknek a szegény fiúknak a bűne, akik csak szolgálni, még az előírtnál is lelkesebben akarták szolgálni az Örökkévalót, akik olyan rajongva szerették, hogy nem is tudtak nélkülük élni.

Szó sincs valamiféle kegyetlen büntetésről, Istent rosszul szeretni egyszerűen nagyon veszélyes. Isten nevében tenni azt, amit „nem parancsolt” Isten alighanem nem Isten szeretete, hanem menekülés a saját döntés felelőssége alól, Isten felhasználása önigazolásra.
Ki mer visszakérdezni, ha Isten nevében kell némelyek szerint együtt maradnia házasoknak, akik már nem szeretik egymást, másodrendűvé tenni a nőket, fenntartani a „természetes” alá-fölérendeltségi viszonyokat. Ki merne vitázni azzal, aki Isten nevében prédikál kötelező boldogtalanságot, háborút? Isten ugyan „nem parancsolta”, de ha igazán szereted, kitalálod a gondolatait is és megteszed érte.

A régi, nagy rabbik minden Tórai részhez egy a próféták könyveiből vett olvasmányt is hozzákapcsoltak, a mostani hetiszakaszhoz Dávid király történetét, aki megtudja, hogy nem ő fogja felépíteni a Szentélyt Jeruzsálemben, ennyire, hiába szereti nagyon, nem mehet közel Istenhez. Máshonnan kiderül, hogy azért nem, mert túl sok háborút vívott, túl sok vér tapad a kezéhez. Ezek, persze, szükséges önvédelmi háborúk, „Isten háborúi” voltak, egy darabig legalábbis. Dea büntetés arra utal, hogy Dávid egy idő után az erőszakot önmagában Isten kegyes szolgálatának tekintette, megkísértette ez a gondolat, mint annyi hozzá nem mérhető, kései utódát ma is, akik úgy tudják, hogy Isten parancsának engedelmeskedve nyomnak el, tesznek tönkre, gyilkolnak meg másokat. A volt brit főrabbi, Jonathan Sacks legutóbbi könyvének címe nekik válaszol: Nem Isten nevében. Nem Isten nevében.

Aki rosszul szereti Istent és azt teszi „helyette”, amit nem kért, önmagát szereti anélkül, hogy képes lenne önmagát elfogadni. Azt mondani, hogy ezek az én vágyaim, amelyeket Istenre hivatkozva merek csak elfogadni, vagy azt, hogy nem térhetek ki, futhatok el Istenre mutogatva a saját életem elől. Isten valódi választása nem lehet az élet megúszásának eszköze, Ő épp azt akarja, hogy éljük le, töltsük ki saját, értelmes választásokkal. Ismerjük szegény Nádáb és Ávihu szorongásait, amelyek elől „Istenhez” menekültek volna, de nem jó út követni próbálni őket. Isten választása gyakran a nehezebb út választása, de érdemes az életünkbe befektetni, végül nagyon megéri.

Jó szombatot, boldog ünnepet!

Gyuri

A hetiszakaszt elolvashatod:

👉🏻Héberül

👉🏻Magyarul