Könyvek, bevezetés a zsidó vallás tanításaiba, vallási életébe
- Irving (Yitz) Greenberg: The jewish way
Az egyik legfontosabb kortárs zsidó gondolkodó, Irving Greenberg rabbi az ünnepek – és a szombat – bemutatásán keresztül vezet be nem csak a zsidó szokások, előírások világába, ezek értelmét is megmutatja, a judaizmus sajátos, mély, egyszerre hagyományhű, alapos és liberális értelmezésével, amely lebilincselően vonzó életmód-ajánlat és rendkívül megbízható kézikönyv is egyszerre. A valaha írt legjobb bevezetések egyike a judaizmusba. De haladóknak is érdemes alaposan elovasniuk. Itt lehet megrendelni: https://www.amazon.com/Jewish-Way-Living-Holidays/dp/0671873032
- Abraham Joshua Hechsel: The Sabbath
Az elmúlt század egyik legfontosabb, leghíresebb szövege a judaizmus mibenlétéről, arról, mit jelent a zsidó vallás egyik legfontosabb aspektusa, a szombat, milyen tapasztalatokat, milyen belátásokat kínál a megtartása, megértése. Hogy mit jelent a judaizmus számára „az idő megszentelése”, hogy mi történik az idő és a végtelen metszéspontjaiban. Itt: https://www.amazon.com/Sabbath-Classics-Abraham-Joshua-Heschel/dp/0374529752
- Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások
Hahn István, a jelentős ókortudós korai könyve, bár már nagyon régi szöveg, de jól áttekinthető, világos alapismereteket közvetít, használható, hasznos magyar nyelvű bevezetés, melynek előnye rövidsége, arányossága. A Széchényi könyvtár digitális állományában is megtalálható. Itt: https://mek.oszk.hu/04700/04749/html/
Cedáká
A cedákát, bár adományozásnak szoktuk fordítani, jobbára így értjük, sok tekintetben pontosabb lenne az igazsággal, az igazság helyreállításával kapcsolatba hozni, eredeti, bibliai jelentése szerint. Vagyis az, ha adunk annak, akinek nem jutott elég, nem valamiféle, szinte már túlzó, indokolhatatlan nagyvonalúság, hanem az igazság részleges helyreállítása. Ezt ma, amikor a jövedelmi különbségek egészen extrém mértékűek és fokozódnak is, még tovább, különösen fontos fejben tartanunk.
A zsidó hagyományban mélyen gyökerezik a közösségi gondoskodás iránti elkötelezettség. A zárt zsidó közösségek – ma úgy mondanánk – „civil kezdeményezései, szervezetei” jól kiépített rendszere, amely gondoskodott arról, hogy a legalapvetőbb szociális, vallási szükségleteket mindenki számára biztosítsa. Az így értett adományozás kötelességét részletesen kidolgozta a hagyomány, sokat idézett, híres szöveg a középkori zsidó filozófus, Maimonidész vonatkozó részlete, amely az anonim, hálát, viszontszívességet nem váró, lekötelezettség és bűntudatot nem keltő, nagyvonalú és – legmagasabb formájában- önálló jövedelemszerzési képességhez juttató segítséget preferálja.
Egy zsidó vallási közösség számára azért fontos, hogy hívei, szimpatizánsai fedezzék működési költségeit, hogy ne ők maguk legyenek rászorulók, mert nem tudnak segíteni, ha ők maguk szorulnak segítségre. És azok, akik bevonódnak egy közösség életébe, munkát, energiát, időt, pénzt áldoznak rá, joggal érezhetik úgy, hogy ők alakítják, „csinálják” a közösséget, olyanná teszik, amilyennek látni szeretnék, hogy így már közük is van hozzá, valóban az övék, hogy vezetői, rabbija nekik tartozik elsősorban elszámolással. Az ilyen, jórészt alulról építkező közösségek tudnak a legátláthatóbban működni és tudnak a legtöbb szolgálatot tenni a közösségnek és a társadalomnak.
Ünnepeink
A zsidó ünnepek nem érthetőek meg teljesen akkor, ha egymástól elszigetelten szemléljük őket, lazábban vagy szorosabban, de mind kapcsolódnak egymáshoz, részei a zsidó év körforgásának, annak az érzelmi hullámvasútnak a felfelé vagy lefelé tartó szakaszai, amely a gyásztól az örömhöz, a megváltás reményéhez vezet, az őszi ünnepek esetén például az önismeretre nevelődés csendes elmélyülésétől (ez a Ros hásáná, az újév és a Jom kipur, az Engesztelés napja közötti időszak) a véges életben megtalált otthonosságig, örömünk idejéig (ez a Szukkot időszaka). Személyes és közösségi félelem és reménykedés, fájdalom és felszabadulás, ezeket az alapvető emberi tapasztalatokat ritualizálja, segít mélyen átélni, megtapasztalni, megérteni a zsidó év rituális színháza.
Az őszi ünnepek
Ros hásáná és Jom kipur
Ez a két mélyen összetartozó, a magyar zsidóság számára leginkább ismert, „nagyünnep”, amikor máskor soha nem látott családok ezrei érkeznek meg a zsinagógákba, a személyes életúthoz, emlékezéshez kapcsolódó, a végességünkkel szembenéző ünnepek, visszanézések a mögöttünk hagyott életre az év kezdetén, az idő egyik „magaslati pontján”, amikor az idő fordul egyet.
Ezek az ünnepek ágyazódnak bele legmélyebben az őket megelőző és az őket követő időszakokba, Ros hásáná az első őszi hónap, Tisri újholdjára, első napjára esik, de megelőzi érkezését egy teljes hónapnyi rákészülés. Elul, a nyár utolsó hava végig a lelki felkészülés jegyében telik az elmúlás tapasztalatát és – addig is – a változás reményét érzékeltető őszre. A mi hagyománykörünkben szokás már a hónap elejétől hallgatni reggelente a sófár hangját, amelynek éles hangja figyelmeztetés, ébresztő. Ugyanakkor Ézsaiás vigasztaló szavait is hallgatjuk ebben az időszakban, bíztatásul minden szombaton, egészen az Újév, Ros hásáná eljöveteléig. Ros hásáná és Jom kipur között pedig, a megtérés napjaiban, szokás kimenni halott szeretteinkhez, a temetőbe, bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántottunk, kibékülni, a valódi lelki békéhez vezető út fontos állomásaként.
Ez a negyven nap, Elul elsejétől a Jom kipur végét jelző sófárhang megszólalásáig, felidézi azt a negyven napot, amelyet Mózes töltött a hegyen az aranyborjú vétke után, a kőtáblák eltörése után, bocsánatot kérve az Örökkévalótól, újra megkapva a Tízparancsolatot. És, ahogy akkor is, eddig még mindig megbocsátott. Ott vagyunk, magányosan, mint Mózes, de közben mégis együtt, vele és egymással. Ez az időszak nem a gyász, szomorúság, hanem a remény időszaka, nem a bűntudaté, hanem a felelősségvállalásé, a változtatásé, vagyis a megelevenedő életé.
Ros hásáná
Ezen a napon a hagyomány, a liturgia szerint a teremtmények elvonulnak őrzőjük, a Jóisten előtt, és ő számba veszi, megítéli őket. Az Ítélet napjának is szokás nevezni. A hagyomány szerint ezen a napon teremtett a világ, vagy inkább az ember, ezen a napon újul tehát meg a Teremtés, illetve Ádám és Éva leszármazóinak is esély ez a megújulásra, lelki újjászületésre.
Két születésről beszél a nap tórai (a héber Biblia első része, Mózes öt könyve, a világ teremtésétől Mózes haláláig tartó részről számol be, illetve törvényeket ad) és prófétai (a prófétai könyvekből való) olvasmánya is, két, a meddőség rémével küzdő asszony – Sára és Hanna – és az ő végül megszülető gyerekeik, Izsák ősapa és Sámuel próféta születésének történeteiről számolnak be. A múlt lezárása, elrendezése, elfogadása, jóvátétele az új, a jövő születéséhez vezet minket, az ember – és közösségei – élete nyitott történet, az utolsó pillanatig fennálló esély.
A sófárzengés ünnepe is ez, már a Tórától fogva és a sófár egyszerre emlékezet minket megtalálni vágyott, valódi önmagunkra és jelzi – többek között – majd a megváltás érkezését is, ezt mind egyszerre.
Jom kipur
A Ros hásáná kezdete után tíz nappal ez az őszi nagyünnepek második felvonása. Ezt az ünnepet szó szerint végigimádkozzuk, az év egyetlen olyan napja, amelyen ötször kell imádkoznunk, elsőként az ünnep előestéjén, Kol nidrékor imádkozunk, minden könnyelmű jövőbeli fogadalmunk eltörléséért. Előtte leszögezzük, hogy ilyenkor földi és égi engedély birtokában, együtt imádkozhatunk a bűnösökkel. Vagyis együtt imádkozhatunk mindannyian, mert ezen a napon különösen világos, hogy mind bűnösök vagyunk. Ilyenkor kinyílnak az ég kapui, a lehető legszélesebbre, és kinyílnak a zsinagógák ajtajai is sarkig, hogy bárki, bárhonnan, bármilyen múlttal, bármilyen csomaggal bejöhessen, meghallgatni a Kol nidré komor, magasztos, felemelő dallamát. És ilyenkor, az ismétlődő bűnvallomásokban, együtt valljuk be az összes lehetséges vétkeket, mert Izráel közösségében mindenki felelős mindenkiért. A legszemélyesebb ünnep egyúttal, így, mélységesen közösségi is, hiszen az ember személyes életében is közösséget igénylő lény, másokra ráutalt, születésétől fogva.
A másnapi reggeli, délelőtti-ünnepi-hozzáadott és a délutáni ima után, a böjtöléssel töltött nap végén érkezik el az ötödik, a Nejlá-ima ideje. Ennek a végén zárulnak be az ég kapui, amelyek Elul óta nyitva álltak számunkra. Igyekezz, az Égbolt zár, ahogy Lovasi András énekelte József Attila-parafrázisában.
A Szukkot: a felszabadulás, örömünk ideje
A Szukkot, a Sátrak ünnepe őriz valami mezőgazdasági, betakarítási ünnepi jellegéből. Ahogy a másik két zarándokünnep (a Peszáh és a Sávuot), ez is egyszerre természeti és történeti ünnep, arra emlékszünk ilyenkor, hogy őseink hontalanok voltak, a sivatagban vándoroltak negyven éven át. Ezért kell a Szukkot egész időtartama alatt huzamosabb időkön keresztül előírt módon elkészített lombsátrakban tartózkodnunk.
Vagyis egyszerre beszél a biztonságról (betakarítás, szüret) és a kiszolgáltatottságról (a pusztai vándorlás). Ilyenkor olvassuk fel a hagyomány által az idős Salamonnak tulajdonított Prédikátor könyvét, amely azt tanítja, a vagyon, a szépség, a dicsőség mind múlandó, értéktelen, hiábavaló, az ünnepet a megszentelésekor mondott áldásban mégis „örömünk idejének” nevezzük.
A megbékélés a végességgel, megkönnyebbülés, öröm, annak a képessége, hogy örülni tudjunk annak, ami múlandó, annak, ami van. Minél teljesebb jelenlét. Annak tudása, hogy minden, ami élet, épp attól egészen kivételes, hogy egyszeri. Átmenetileg vagyunk itt, nincs végső otthon ezen a világon, de ennek belátása adja meg, a teljes jelenlét.
A Szukkot Tisri hónapjának 15. napján, teliholdjakor kezdődik, az esős évszak elején.
A Szukkotot követő nap ráadás ünnepnap, a progresszív zsidók számára ezen az egy napon van Smini áceret, a ráadás ünnep, az ünnep hét napja után „a nyolcadik megállás” napja és Szimhát tóra, a Tóra örömünnepe is, amikor befejezzük és újrakezdjük a Tóra olvasását a zsinagógákban, lezárjuk az őszi ünnepi ciklust, énekelünk, táncolunk a Tóra-tekercsekkel, ez már a lezárás és újrakezdés rituáléi közül az utolsó, a legfelhőtlenebb, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A Hanuka
Az ünnep, akárcsak az ádvent, itt, az északi féltekén, akkor, amikor a legsötétebbek az éjszakák, fényeket kezd gyújtani, napról-napra egyre többet.
A Makkabeusok felkelésére, szabadságharcára emlékezik, egyik harci sikerükre, a Szentély visszavívására, de legalább annyira a csodára is, arra, hogy az egyetlen napra elegendő olaj nyolc napon át égett, mint a harcra, legalább annyira ünnepli a bizalmat, a ráhagyatkozást Istenre, amennyire az emberi erőfeszítést.
Talán emiatt is – és naptári helye miatt is, alighanem – vált ez az ünnep az egyik legismertebb és legnépszerűbb zsidó ünneppé, noha a héber Bibliában nem szerepel. A fény növekedése, a Hanuka jól ismert, népszerű dallama, a Máoz cúr, a Hanuka ünneplését környező népszokások, a trenderlizés (négy oldalú pörgettyű, oldalain különböző héber betűkkel, amelyek más-más utasításokat adnak a „zsetonjainkra vonatkozóan”, tulajdonképpen afféle zsidó póker, csak kedvesebb és sokkal egyszerűbb is az „eredetinél”).
A gyertyákat napról-napra növekvő sorrendben (az első napon egyet, aztán a másodikon kettőt stb.) gyújtjuk meg, mert növekednünk kell a szentségben.
Hanuka nyolc napján át Hállél-zsoltárokat mondunk és Tórát is olvasunk a zsinagógában.
Tu bisvát, a Fák újéve
Ez a szintén nem bibliai, talmudi eredetű ünnep eredetileg szintén mezőgazdasági kötődésű, mára a Fák újéve amolyan ökológiai tudatossági ünnep lett, a faültetés a legismertebb modern rituáléja. A Fák újéve tulajdonképpen a gyümölcsfák életkorának megállapítására szolgál, mert az első években nem lehet megenni a termésüket, ha tetszik, a gyümölcsfák közös „születésnapja”.
A kora újkorban, a cfáti kabbalisták kitaláltak egy szertartást a Peszáh első napjain (a progresszív zsidó csak egy napon, az ünnep első napján) tartott széder este mintájára, amellyel a Tu biSvátot ünnepelték, mint a tél és a tavasz közötti átmenet és a spiritualitás tudatosság ünnepét. A Tu bisváti széder rendkívül népszerű, a Bét Orimban is minden évben megtartjuk.
Purim
Télvégi ünnep, amelynek szöveges alapja a héber Biblia fontos darabja, az Eszter könyve. Ez a történet a diaszpórában játszódik, fontos szereplői asszimilált zsidók, pontos helyszíne a Perzsa Birodalom. A főszereplő, Eszter egy kiszámíthatatlan, veszélyes, instabil világban áll helyt, menti meg a zsidó népet. A világ kiszámíthatatlansága, az, hogy a szerencse, legalább átmenetileg, a zsidók mellé állt ebben a történetében, ok az ünneplésre, a szeszélyes világ szeszélyeit kigúnyoló, karneváli viselkedésre, bulizásra. Fontos vallási parancs az Eszter könyvének kétszeri felolvasása az ünnep előestéjén és reggelén, az esti felolvasát a Bét Orim immár hagyományosan barátaival, vallásos és nem vallásos zsidó közösségekkel együtt rendezi meg, 150-200 résztvevővel, a purimi színjáték, a Purimspiel népszokását is követve, a nagy koncerttel a végén. A Purimot megelőző nap reggeltől estig tartó böjtnap, amelyet Eszter böjtjének neveznek.
Peszáh
A zsidó nép mint nép történetének kezdetét, a kivonulást ünnepli Egyiptomból. Azt, hogy Mózes az Örökkévaló nevében szembefodult a Fáraóval, „a Napisten fiával”, elvált egymástól a hatalom és az igazság. Az isteni igazság nevében immár szembe lehet fordulni bármely földi hatalommal. A történelem átalakult ígéretté, hogy a kényszer, az erőszak, a puszta hatalmon alapuló tekintély és elnyomás nem isteni, nem örök, nem szükségszerű. Az út, amely akkor megnyílt, kivezetett Egyiptomból, azóta is tart, az első szabadulástól a végső szabadulásig, a megváltásig. A Peszáh eseménye nyitotta meg ezt az utat, a Peszáh emléknek felidézése, újraélése tartja életben ezt a reményt, formál ebből a múltból ígéretet, jövőt. A mindenkire kiterjedő szolidaritás eszményét, azt a belátást, hogy senki sem szabad addig, amíg nem szabad mindenki, Egyiptom tapasztalata közvetíti nekünk. „Szeresd a jövevényt, mert Ti is jövevények voltatok Egyiptom országában”, olvassuk a Tórában.
A kivonulás felidézésének, közösségi elmesélésének alkalma a széder este, amelyet ideális esetben egy gyermek kérdése indít el, a kíváncsiság, hogy mi történik tulajdonképpen, hogy „miben különbözik ez az éjszaka az összes többi éjszakától?” Ez a beavató rituális színház felel azért, hogy továbbadja a jövőnek a Peszáh esemény emlékét.
A fogság és a szabadság tapasztalatának újraélését szolgálja az is, hogy ilyenkor az ünnep teljes, hét (a hagyományos zsidóságban nyolc) napja alatt nem eszük semmi kovászosat és az ünnep első estéjén maceszt eszünk, a nyomorúság kenyerét, amelyet őseink ettek, amikor elhagyták Egyiptomot.
A Peszáh pontban fél évvel Szukkot kezdete után indul, Niszán havának teliholdjakor, az esős évszak végén.
Lág báomer
Peszáh másnapján kezdődik el az Omer-számlálás félgyász-időszaka, amely Sávuotkor ér véget, a Sávuotban végződik. Ennek nagyjából kétharmadánál van Lág báomer, vagyis az Omer-számlálás 33. napja. A hagyomány szerint ekkor szakadt félbe, vagy torpant meg átmenetileg a járvány, amely Rabbi Ákivá tanítványai között pusztított. Ezt a napot nagy szabadtéri programokkal szokás ünnepelni.
Sávuot
A Peszáh másnapján kezdődő Omer-számlálás összeköti egymással a Peszáh és a Sávuot ünnepeit, a szabadság kivívását a szabadság értelmének megtalálásával. A Peszáh beköszöntésétől számított 50. napon beköszöntő Sávuot ugyanis a Tóraadás, a Szináj hegyi kinyilatkoztatás ünnepe. Arra a kérdésre válaszol, mit kezdjünk a szabadságunkkal, mire használhatjuk.
A „külső” szabadság, a puszta megszabadulás valamitől elveszetté teszi az embert, aki, bár bármit megtehetne az életével, nem tudja, mit kezdjen vele. „Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem”, írja József Attila.
A Sávuot erre a kérdésre válaszol, értelmet, jelentést ad a szabadságunknak, az életünknek a Tóra, irányt mutat a Peszáhkor megszerzett szabadságnak.
Ez a zarándokünnep (azért hívják így, mert, amíg állt a Templom, azoknak, akik belátható távolságra laktak tőle, fel kellett menniük Jeruzsálembe ezeken az ünnepeken) csak egy napig tart (a nem progresszív zsidók számára két napig), éjjelét szokás végigtanulni, virrasztani, ezt mi immár hagyományként a Bálint házzal közösen tesszük meg.
Áv hó 9. napja
Ez a gyászünnep, amely egy háromhetes gyászperiódust zár le (az első napja Támmuz 17. reggeltől estig tartó böjtje), a jeruzsálemi Templomok lerombolásának közös emléknapja. Ugyanolyan bő 24 órás böjtnap, amilyen az Engesztelés napja is. Erre a dátumra sűríti a hagyomány a zsidó történelem számos csapását, tragédiáját, mindezért aktualitását nem veszítheti el, de a holokauszt tapasztalata nem sorolható be maradéktalanul a pogromok, üldöztetések sorába és Izrael állam megalakulása is alakítja valamelyest ennek a napnak az emlékezetét. Az Áv hó 9. napját követő szombat az év egyik különleges szombatja, a Vigasztalás szombatja, ekkor kezdjük el olvasni Ézsaiás próféta vigasztaló szavait, egészen Ros hásánáig.
Tu beÁv
Áv hónapjának 15. napja, teliholdja, pontban fél évvel Tu biSvát után, a nyár közepe. Számos olyan esetet kapcsol hozzá a hagyomány, amely a szerelem szabadságával kapcsolódik össze, részben ezt is ünnepeljük ilyenkor, hagyománya összekapcsolja Áv hó 9-vel, részben arra válaszol. Ehhez a szintén nem bibliai eredetű ünnephez szokta igazítani a Bét Orim rendes évi bánki elvonulását, gyakran Bánkon töltjük a Tu beáv ünnepét, amely éppen megfelezi a nyarat. Amikor már kifelé megyünk a nyárból, lassan felértékelődik a belső melegség, a szerelem.
A szombat
A zsidóság legnagyobb ünnepinek egyike a szombat, az az időszak, amikor nem alakítjuk, hanem csak engedjük lenni a világot, úgy, ahogyan Isten megteremtette. Észrevenni benne mindazt, ami akkor, amikor munkánk eszközének tekintjük, szükségszerűen elkerüli a figyelmünket. „Mivel hat nap alatt teremtette az Örökkévaló az eget és a földet és a hetedik napon visszavonult és megpihent,” Abban, hogy megpihent, a héber eredetiben benne van a lélek szó gyöke (a jináfásban a nefes), ami akár arra is utalhat, hogy a szombat nem pusztán passzivitás, hanem a szemlélődő figyelem révén a világ átlelkesítése is. Beszélgetés, figyelem, megértés, olyan fontos dolgok, amelyekhez le kell lassulni, fókuszt kell váltanunk. A szombat előírásai ezt célozzák, ezért érdemes megtalálni, mi az, amit következetesen be tudunk tartani közülük, hogyan tehetjük a segítségükkel a szombatot életformává, hétköznapjaink keretévé, időbeli Szentéllyé, ahogy Abraham Joshua Heschel rabbi mondta.
A szombat előestéje, fogadása a zsinagógalátogató magyar zsidóság legnépszerűbb imaalkalma. A kora újkori cfáti kabbala terméke jórészt ennek az istentiszteletnek a liturgiája is, minden hétköznapra egy-egy zsoltár eléneklésével emlékezhetünk vissza, hogy megérkezzünk a szombatköszöntő gondolatban is a Szombat kapujába a szintén cfáti kabalista eredetű himnusz, a péntek este legkedveltebb dallama, a Lehá dodi, majd az esti ima elejére. A Lehá Dodi is mintegy a megváltás előhírnőkének tekinti a Szombat menyasszonyát, záró versszakaiban már a megváltásról beszél, azt hívja.
Az esti imában a Főima, mint minden este, néma, ki-ki csak magában mondja el. Ilyenkor a hétköznapi kéréseket – ezekkel ilyenkor nem foglalkozunk – a szombatról szóló rész helyettesíti.
A szombat reggeli imát a „nagy”, hosszú, a hétköznapinál jóval hosszabb Tóra-olvasás koronázza meg, ez általában a bár és bát micvák ideje, ilyenkor olvasnak a férfivá, nővé avatott gyerekek először a Tórából, mert a progresszív közösségekben – Magyarországon egyedül a két progresszív közösségben – a lányok és a fiúk egyaránt olvashatnak, olvasnak a Tórából. Magyarországon nemrégtől fogva – a két reform közösség, a Bét Orim és a Szim Salom együttműködésében – immár szombat reggelenként is mindig van istentisztelet.
Bánki elvonulások
Az első bánki elvonulás 2018-ban volt, tíz emberrel, azóta, már harmadik éve, több mint százan voltunk, nagyjából annyian, ahány gyorsan és egyben lefoglalható szabad ágy van ebben a kivételesen szép fekvésű, nógrádi dombok közötti völgyben fekvő, cserháti faluban, melynek természetes tava mély és hideg és tiszta vízű.
A szombati elvonulások során közösen beszélgetünk, úszunk a tóban és jógázunk a tóparti Bánkgyöngye panzióban, szabad téren, a csillagok alatt tudjuk fogadni a szombatot este és imádkozni reggel ugyanitt, a bár és bát micvák, minden évben több, a szabad ég alatt zajlanak. A Támár, a progresszív zsidó ifjúsági szervezet, kimondottan fiatal résztvevők számára szervez workshopokat.
A táboroknak van tematikus fókusza, eddig beszélgettünk zsidóságról és kereszténységről, zsidóságról és buddhizmusról, zsidóságról és a magyar forradalmakról, zsidóságról és szuperhősökről, idén pedig a zsidóságról és a nők egyenjogúságról. Vendégünk volt már a Somer baloldali cionista ifjúági szervezet, minden évben szeretnénk vendégül látni egy-egy zsidó szervezetet.
Idén életútinterjút szeretnénk készíteni Kelemen Katalinnal, az első magyar rabbinővel, az első magyar reformközösség, testvérközösségünk, a Szim Salom alapító rabbijával.
Rendszeresen velünk tartanak Szim Salomos barátaink és néha neológ közösségek tagjai is velünk tartanak. Idén is Áv hónapjának 15. napján, Tu beávkor, a szerelem szabadságának ünnepén leszünk Bánkon, augusztus 8 és 10 között, péntek estéről vasárnapig.
Mindenkit, aki ki akarja próbálni, milyen a teljes szombati kikapcsolódás, aki szívesen van együtt másokkal úgy, hogy bármikor, pár lépést sétálva, újra egyedül lehet a tóparton, akit érdekel a megélt zsidóság, de még nem adná fel a kívülállását sem, aki szívesen úszik, jógázik, tollasozik, beszélget velünk, aki szívesen engedné szabadon teljes biztonságban önmagát, a gyerekeit, szeretettel várunk közénk, Bánkra.